Székhely: 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Bejárat: Jászberény, Sportpálya út felől
tel: +36 57 404 200  +36 57 404 201 e-mail: szent.istvan.jaszbereny@gmail.com

Gimnáziumunkban hagyománnyá vált, hogy minden évben nyílt nap keretében iskolabejárásra és játékos foglalkozásra várjuk a 8. osztályos tanulókat és szüleiket. 2024. november 7-én nyitottuk meg kapuinkat a szép számmal megjelent érdeklődők előtt. Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia megbízott főigazgató, Stelkovicsné Kreuter Anikó igazgatóhelyettes és iskolánk tanárai egy kötetlen beszélgetés keretében tájékoztatták a megjelent kedves szülőket, majd körbevezették őket iskolánk épületében. Nyitrainé Tajti Edit tanárnő és Guba Ferenc tanár úr játékos matematikafeladatokkal keltették fel a gyerekek érdeklődését. Nagyné Sipos Marianna és Goda Krisztina tanárnők rendhagyó angol teadélutánra invitálták a tanulókat. Jó hangulatban telt a délután. Reméljük, elnyertük a hozzánk látogató diákok és szüleik tetszését.

Várjuk szeretettel a jövőben is az iskolánk iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket.
-Goda Krisztina-

A biológia faktosok terepgyakorlata 2024. október 24-én:
A kirándulásunk során a tápiószelei Génbankot látogattuk meg, ami különleges élmény volt, mivel ez a magyar mezőgazdaság és a természeti kincsek megőrzésének egyik legfontosabb központja. A látogatás elején egy szakértő vezetett körbe minket, és elmagyarázta, hogy a Génbank különféle genetikai anyagokat gyűjt és tárol. Például a magyarországi őshonos növények, mint a különböző búzafajták, kukorica, vagy éppen a gyümölcsfák magjait gyűjtik össze és fagyasztják le speciális körülmények között. Emellett olyan régi, hagyományos magyar fajtákat is megőriznek, amelyek egykor a magyar mezőgazdaság alapját képezték, de mára visszaszorultak vagy veszélyeztetetté váltak. Ezzel a Génbank biztosítja, hogy ha szükséges, ezeket a fajtákat újra lehessen telepíteni. A Génbank működése több fontos lépést tartalmaz. Beleláthattuk, hogyan zajlik a magok laboratóriumi vizsgálata: például a minták előkészítése, tisztítása és az életképességük ellenőrzése úgy, hogy a megfelelő állapotú mintákat kriogén tárolókban helyezik el, ahol rendkívül alacsony hőmérsékleten tárolják őket, hogy hosszú távon megőrizhetők legyenek. A Génbank célja nem csupán a genetikai sokféleség fenntartása, hanem a jövő generációinak segítése is, hogy legyen miből építkezniük, ha a jelenlegi mezőgazdasági rendszerek valamilyen okból veszélybe kerülnének. Az intézmény nemzetközi szinten is együttműködik más génbankokkal és kutatóintézetekkel, így a magyar genetikai anyagok nemcsak itthon, hanem világszerte is elérhetők tudományos célokra. Összességében a látogatás nagyon tanulságos volt. Megértettük, hogy milyen jelentőséggel bír a génmegőrzés és milyen kihívásokkal néz szembe az intézmény. Az élmény arra ösztönzött minket, hogy jobban figyeljünk a környezetünkre és a természetes erőforrásainkra, hiszen a Génbank munkája egy olyan jövőért dolgozik, ahol a biodiverzitás és a fenntarthatóság kiemelt szerepet kap.
A Génbank területén többféle őshonos és egzotikus fát is megfigyelhettünk, amelyek fontos részei a biodiverzitásnak. Például láthattuk a cédrusfenyőt, amely lenyűgözött minket méretével és illatával, valamint a ginko bilobát, más néven páfrányfenyőt, amely egy élő kövületként ismert ősi fafaj. A kocsányos tölgy különösen jelentős a magyar erdők számára, hiszen hosszú életű és számos állatnak ad otthont. Emellett találkoztunk a húsos sommal, amely értékes, vitaminban gazdag termést hoz, és a korai juharral, amely tavaszi virágzásával kiemelt szerepet játszik a beporzók számára. Ezek a fák nemcsak esztétikai, hanem ökológiai szempontból is értékesek, hiszen hozzájárulnak a génmegőrzéshez és a természet sokféleségéhez. Köszönjük Marika néni szervezését és Heldné László Katalin tanárnőnek a kíséretet.
- Bécsi Sára 11.a -

2024. október 18-án részt vettünk a Nemzeti Tudósképző Akadémia egyik gödöllői programján.
A program témája a CRISPR-Cas9 rendszer működése volt. 2020-ban kapott 2 hölgy Nobel-díjat ennek a kifejlesztésére. A CRISPR program a genetikai módosítás egy rendkívül pontos és hatékony módszere, amelyet a baktériumok természetes védekezési mechanizmusából fejlesztettek ki. A baktériumok ezzel a rendszerrel felismerik és elpusztítják a vírusok DNS-ét, hogy megvédjék magukat a fertőzéstől. A CRISPR technológiában a Cas9 nevű enzim képes elvágni a DNS-t egy előre meghatározott helyen, ahol a tudósok egy vezető RNS-molekulával irányítják. Ezzel a mechanizmussal lehetőség nyílik a DNS egy adott szakaszának kivágására, módosítására vagy új szakaszok beillesztésére.
Az alkalmazásai rendkívül széleskörűek, beleértve a genetikai betegségek kezelését, növények és állatok genetikai javítását, valamint az alapkutatást a genetikai folyamatok jobb megértésére.
Tehát mi, tanulók ezzel a tematikával foglalkozó feladatokat és kísérletet végeztünk el.
Számomra a legérdekesebb a kísérlet volt, ahol DNS emésztést hajtottunk végre CRISPR-rel. Itt 5 db Eppendorf csőbe töltöttünk SH2 DNS-t, Cas9 enzimet és gRNS-t. Majd ezt inkubáltuk 45 Celsius fokos hőmérsékleten 15 percig és GLS-t (Gel Loading Solution-t) adtunk hozzá, hogy leállítsa a reakciót. Majd ezután következett a gélelektroforézis. A kísérlet lényege az volt, hogy megkapjuk, melyik gRNS vágta az SH2 gént. Ugye, milyen egyszerű és nagyszerű ez az egész? A laborgyakorlaton újabb biológiával kapcsolatos tudáshoz jutottam.
Köszönjük a lehetőséget.
-Koczka Richárd-

 

2024. Szeptember 26-án a biológia fakultáción mikroszkópi gyakorlaton vettünk részt. Egy kutyatál zagyvalékából készült vizes táptalajt vizsgáltunk meg a fénymikroszkópok alatt, ahol egy egész kolónia kerekesférget, latin nevén Rotatoriát találtunk. Nevét a fejrésznél elhelyezkedő csillókoszorúról kapta. Többségük édesvízi állat, minden vizes és nedves élőhelyen megtalálható, beleértve az olyan valószínűtlen helyeket is, mint a moha és zuzmó párnákat, a háztetőket vagy az ereszcsatornákat. Az élőhely teljes kiszáradásával összehúzódva tokot képeznek maguk körül és lappangó életre térnek át.  A kerekesférgek testmérete 2,5 mm és 1 mm között változik.
-Bendó Eszter 12.a-

,,Csak egy osztály voltunk,
Egy osztály, amelyről néhányan túl sok jót hittek,
Később sokan azt gondolták, tévedtek…
És talán senki sem tudta, kik voltunk valójában.”
Eljött a búcsú ideje, amire vártunk, amitől néha féltünk, és most vegyes érzések kavarognak bennünk: nosztalgia, öröm, izgalom, félelem és egy leheletnyi bizonytalanság.
A ballagás életünk egy maghatározó mérföldköve, ami lezárja gyermekkorunkat és elindít minket a felnőtté válás útján. Ezen alkalomból áll ünnepi díszben az iskola épülete, virágba öltözött osztálytermünk is. Ünneplő ruhát öltöttünk, hogy méltóképpen köszönjünk el második otthonunktól, tanárainktól, diáktársainktól- köszönt el diáktársai nevében a gimnáziumtól Major Melinda Anna.
Pomázi Imréné igazgatónő méltatta a végzősök érdemeit, Goda Krisztina osztályfőnök közösségkovácsoló szerepét, majd átadta a díjazottaknak a könyvjutalmat és az oklevelet.
Talentum-díjban részesült: Finta Fanni.
A Tankerület díját Zsombók Debóra kapta.
A Diákönkormányzat-díj Kun Barbarát illette.
Nevelőtestületi elismerésben részesült Belányi Anna, Lukácsi Lola és Major Melinda Anna.
A Nevelőtestület különdíját Schőnborn Melinda érdemelte ki.
A ballagóktól Koczka Richárd és Taczman Alma köszönt el a gimnazista tanulók nevében.


2024.04.12-én a Nemzeti Tudósképző Akadémia szervezésében ismét részt vehettem Gödöllőn, Kerényi Zoltán tanár úr biológia óráján. Az óra témája a keringési rendszer vizsgálata, és szívboncolás volt. Az óra első felében csoportokban dolgozva egy feladatlapot töltöttünk ki. Vérnyomást mértünk nyugalmi és terheléses állapotban és ennek okát magyaráztuk, majd számoltunk, mikroszkóppal vizsgáltunk egészséges és infarktusos szívet, valamint egészséges és érelmeszesedett artériát. Egy ebédszünet után, az óra gyakorlati részére tértünk át. Disznó szívet kaptunk és azt Zoli bácsi instrukciói szerint boncoltuk. Az óra felettébb érdekes és nagyon hasznos volt.
Koczka Richárd 11.a

Szeressétek a gyermekeimet!
2024. április 11-én Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Jászberényi Campusán megrendezésre került a Tavaszi Tehetségkutató Művészeti Fesztivál, amelyet a régió középiskoláinak hirdettek meg. A verseny gondolatát Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című verse ihlette: Szeressétek a gyermekeimet.
A versenykiírás alapján lehetőség volt versmondó, versillusztráció és zenei pályázatra jelentkezni. A Szent István Sport Általános Iskola és Gimnáziumból nyolc diák pályázott. Egy diák versmondó és nyolc diák versillusztráció kategóriában.
A versmondó pályázat eredménye:
Madarász Fruzsina 12.a  - 3. helyezés
A versillusztrációs pályázat eredményei:
Bányai Lívia 11.a  - 1. helyezés
Madarász Fruzsina 12.a  - 2. helyezés
Garai Kyra 10.a – 2. helyezés
Kántor Lili 9.a- 3. helyezés
Juhász Gabriella 9.a-
3. helyezés
Taczman Alma 11.a- 3. helyezés
Kis Nóra 10.a- 3. helyezés
Csikós Réka 11.a- 3. helyezés
Felkészítő tanár: Kugler Erika
Szeretettel gratulálunk a nyerteseknek!

Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 10.a osztályának kirándulása Erdélybe (március 12-15.)
„Most egy a lélek, egy a szív és a kar” - Petőfi Sándor szavai híven tükrözik érzéseinket a nemzeti ünnepünkhöz kötődő erdélyi kirándulásunk során.
A Rákóczi Szövetség Diákutazási Programjára benyújtott sikeres pályázatunk megvalósításaként március 12-15-ig látogathattunk Erdélybe. Helyi szervezetünk 31 diákja és két kísérőtanára először Nagyváradon a magyar történelmi emlékeket kereste fel, különös tekintettel az 1848/49-es szabadságharchoz kötődő helyekre. Megtekintettük a Szent László királyunk hermáját őrző templomot, fotózkodtuk a várban, amely a szabadságharc fontos állomása volt és a főtér gyönyörűen felújított, a dualizmus korát idéző épületei között sétáltunk. A Királyágón rövid fotószünet után folytattuk utunkat, hogy estére Marosvásárhelyre érjünk, ahol már testvériskolánk, a Szász Adalbert Sportlíceum vezetősége és tanárai vártak bennünket. Testvériskolánk tanáraival és diákjaival tartalmas két napot töltöttünk. Vidám beszélgetésekkel és hangos sportversenyen találtunk újra egymásra, hiszen a Covid járványos időszaka óta nem volt módunk a személyes találkozásra. A nemzeti ünnepünkről egy felemelő és rendkívül megható szavalóversenyen emlékeztünk meg a várban, amely autentikus és méltó környezetet biztosított az alkalomhoz.
Hazafelé úton Kolozsváron tartott városnézésen ismerkedtünk a Házsongárdi temető síremlékeivel, Mátyás szülőházával és lovas szobrával. Rövid csucsai megállónk után élményekkel gazdagon érkeztünk haza.
Köszönet a Rákóczi Szövetség pályázati támogatásáért.
Szervező: Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia, a helyi szervezet vezetője és Nagyné Sipos Marianna osztályfőnök.

 

2024. február 21-én a város középiskolás fiataljaitól volt hangos a jégpálya. A Klapka György Technikum és Szakképző Iskola által szervezett jeges sportvetélkedőn gimnazistáink is részt vettek. Az izgalmas és jól összeállított versenyen öt iskola közül a második helyet sikerült elérnünk.
A csapat tagjai: Antal Réka 11.a, Hudra Anna 11.a, Szabó Kinga 11.a, Hudra Emese 11.a, Ivanics Máté 11.a, Koczka Richárd 11.a, Magyar Balázs 11.a, Bakki Zsombor 11.a, László Bálint 11.a, Lázs Olivér 10.a, Juhász Bálint 10.a. A tanulók érmeket és egy szép serleget kaptak.
Felkészítő: Baráth Géza, Molnár Anita

 

Lezajlott a gödöllői pedagógus-továbbképzés
Szent-Györgyi Tanárok számára tartottak továbbképzést 2024. február 16-án Gödöllőn.
 A továbbképzés résztvevői röviden áttekintették a biológia emelt szintű érettségi követelményrendszerének a PCR-re és a gélelektroforézisre vonatkozó részeit, és a téma iskolai felhasználásának legfontosabb szempontjait. Az elméletet gyakorlati foglalkozás követte, amelyen a résztvevők saját DNS-t izoláltak szájnyálkahártyából, majd PCR és restrikciós emésztési próba segítségével meghatározták a PTC-érzékelés genotípusát.
A továbbképzésen iskolánkból Szabóné D. Mária biológiatanár és Bognárné Turóczi Ágnes biológia-természetismeret-környezettan szakos tanár vett részt.

Beszámoló – Szeged

Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozója

2023. december 13-tól 15-ig Taczman Alma 11. osztályos tanuló, valamint Koczka Richárd 11. osztályos tanuló Szabóné D. Mária tanárnő kíséretében részt vehettek a Nemzeti Tudósképző Akadémia szervezésében a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXI. találkozóján Szegeden.

Szerda reggel vonatra szálltunk és Szeged felé vettük az irányt. Mivel Tanárnő szegedi származású, így nem volt kérdés, hogy bejárjuk majd a város nevezetességeit, s sok-sok információval gazdagodunk. Szegeden egy kis séta és villamosozás  után megérkeztünk a szállodánkba, a Novotelbe. A szálloda gyönyörű berendezését már a recepciónál megcsodálhattuk. A kilátás sem volt utolsó, hiszen az ablakok egy része a Tiszára nézett. A személyzet kedves és segítőkész volt. Miután beregisztráltunk és nagy táskáinkat lepakoltuk a szebbnél-szebb és kényelmes szobáinkba, elindultunk várost nézni. Tanárnő megannyi érdekes dolgot mutatott és mondott nekünk, és a vicces történeteket sem hagyta ki.  Miután jól elfáradva visszaértünk a szállodába, a vacsorát mindenki jóízűen fogyasztotta el. A szállodai személyzet kitett magáért és az ételek is kifejezetten finomak és ízletesek voltak. Vacsora után megbeszéltük a csütörtöki napunkat, ami a legfontosabb volt, és a leghosszabbnak ígérkezett. Ezek után mindenki a szobájába ment és próbáltunk minél többet pihenni, felkészülni a következő napra. Korai kelést követően a finom és sokféle reggeli után villamosra szálltunk, és a szegedi József Attila Tanulmányi és Információs Központba mentünk, ahol az egész találkozó zajlott. Az egész társaság kettéosztva kezdte a napját. Mi a megnyitóra ültünk be, miközben a gimnazisták másik része kerekasztal beszélgetésre ment a programban résztvevő egyetemista hallgatókkal. Mi a megnyitón az egyetemista hallgatók másik csoportjának remek előadásait hallgathattuk meg. A találkozón az angol volt a beszélt nyelv, és az előadások is angol nyelven zajlottak. Szerencsére a gimnáziumunk nyelvi képzése kiváló, így a szövegek nagy részét megértettük. A szaknyelvi szövegek hiányzó információit Marika nénivel a későbbiekben megbeszéltük.

Az előadáson először Szeredás Bálint előadásában a -MikroRNS-ek a hasnyálmirigy neuroendokrin és mellékvesekéreg daganatokban: jelentőségük az elkülönítő diagnózisban és a kezelésre adott válaszban- témájú előadását hallgathattuk meg. Ezután még számos előadás következett, aminek a témái felettébb érdekes voltak. Idetartozott pl.: Oxigénhiány következményeinek vizsgálata a retinában vagy pl.: Egy kivételes szerkezetű háttér káliumcsatorna aktivitásának és expressziójának vizsgálata. Miután az egyetemisták megtartották előadásaikat, egy kávészünet következett, majd mi vehettünk részt egy  kerekasztal beszélgetésen. Egy szegedi, egy pécsi és egy debreceni egyetemi hallgatóval beszélgethettünk az egyetemi életről, a szakmai- és kutatási lehetőségekről. Mindhárman kedvesek és segítőkészek voltak, igyekezetek minden kérdésünkre kielégítő választ adni. A körülbelül egy órás beszélgetés után ismét egy rövidebb szünet következett. A szünetekben üdítőket, kávét, édes és sós süteményeket szolgáltak fel.  Ezt követően a programhoz tartozó néhány mentortanár előadását hallgathattuk meg egyre érdekesebb témákban. Ide tartozott pl.: Bőrsejtből agysejt - sejt átprogramozás alapfokon vagy Biciklusos és triciklusos morfolínók: a nukleozidok furanózgyűrűjének lerombolása és újraalkotása.

Az előadások szövegének megértése igen nehéz volt, hiszen az angol szaknyelv területén kevésbé vagyunk még járatosak. Próbáltunk azért minél több dolgot jegyzetelni és megérteni. A hosszú, sorozatos előadások után ebédszünet következett, ahol mindenki megtalálhatta a kedvére való ételt a sok-sok finomság között. A kiváló ebéd után kezdődtek a jelentősebb előadások. A megnyitót Hegyi Péter és Rakonczay Zoltán kezdte az egyetemi képzés, és a tehetségképző program szerkezetének bemutatásával. Nagyon szimpatikus volt, hogy a konferencia szervezői megköszönték a gimnáziumi tanároknak azt a munkát, amit az ország minden területén végeznek a tehetséges gyerekek eredményes fejlesztése, felkészítése érdekében. Minden középiskolai tanárnak – így Marika néninek is - fel kellett állnia, s az egész konferencia tapssal köszöntötte őket!

Az előadás után a találkozó első díszvendége következett: Sahin-Tóth Miklós a kaliforniai egyetem professzora - 25 éves küldetésem az örökletes hasnyálmirigy-gyulladás dekódolására-  néven tartott előadást.  Őt követte a 2013-ban Fiziológiai és Orvostudományi-Nobel díjat elnyerő Randy Schekman. Schekman - Gének, sejtek és felfedezések az alaptudományban és betegségekben - témájú előadást tartott.

Mérhetetlenül megtisztelő és felemelő érzés volt, hogy egy Nobel-díjas tudóst hallgathatunk. A kávészünetben közvetlen társalgást is lehetett velük folytatni. A szünet után a találkozó másik két díszvendége tartott előadást. Először Ole Petersen a cardiffi egyetem professzora -A tudományos folyamat: hogyan csináljuk jól?- címmel, majd a szintén Nobel díjat nyert Thomas Südhof - A szinapszis képződésének rekonstrukciója, egy molekula egy idő - címmel tartottak előadást. Lenyűgöző volt látni a tudásukat, az életútjukat; s azt , hogy milyen kedvesek voltak a diáksággal.

Az utolsó előadáson Thomas Südhof - kicsit kilépve az időből- több mint egy órás előadása feltette az i-re a pontot. Az összesen 16 előadást végighallgatva úgy gondolom, mindenki elfáradt és megérdemelte a pihenést.  Ám a napnak még közel sem volt vége!

A gyönyörűen megterített asztaloknál elfoglalva helyünket kezdetét vette a színvonalas gálaműsor, amely az idei találkozón egy operakoncert volt. Az előadók csodálatos, hangulatos műsort adtak nekünk. Mindenki eltekintett attól, hogy milyen későre jár, vagy ki mennyire fáradt! Örömmel hallgattuk a gyönyörű dallamokat, az időnként ismerős melódiákat. A műsor után következett a gálavacsora. Elképesztően magas minőségű fogadásban volt részünk, az ételekről nem is beszélve! Rengeteg finomság, sok-sok sütemény… Az est folyamán 15-20 pincér segédkezett, hogy mindenki jól érezze magát. Igazán méltó zárása volt a napnak. A sok-sok szakmai előadással, a színvonalas gálaműsorral és a díszvacsorával ünnepelték a szervezők a biológiai kutatások eredményeit, a kutatók kitartó munkáját, s a tanulni vágyó és a biológia iránt elkötelezett tanulókat, s a diákokat segítő, mentoráló kiváló pedagógusokat.

Pénteken a reggelit követően összepakoltunk a szállodában, és megkezdtük az utolsó napot. Az információs központba érve kerekasztal beszélgetés kezdődött Hangya Balázzsal egy rendkívül szimpatikus, és okos tudóssal. Nagyon segítőkész volt velünk, minden kérdésre választ kaptunk. Az ebédet követően a találkozó utolsó programjaként mi egy szegedi orvostanhallgató laborjába nyertünk betekintést ahol gomba és tumor közötti kapcsolat és megannyi érdekes dolog kapcsán végeztek kutatást.

Hazafelé a vonaton megbeszéltük az eseményeket, felidéztük a legkedvesebb emlékeinket.

Ez a három nap nagyon különleges és felejthetetlen marad számunkra!

Köszönjük a lehetőséget!

Koczka Richárd 11. osztályos tanuló

Iskolánkból néhány tanuló újból ellátogathatott Gödöllőre, ahol egy bonctani gyakorlaton vehettünk részt. Csakúgy, mint minden eddigi ilyen programon, most is szórakozva tanulhattunk együtt egy családias közegben biológiatanárom– Szabóné D. Mária - és osztálytársam, Koczka Richárd társaságában.
A program 11 órakor kezdődött, megkaptuk a szükséges eszközöket, s a mentortanár, Zoli bácsi, tisztázta velünk a tüdő szerkezetével és működésével kapcsolatos alapfogalmakat. A tüdő szén-dioxid és oxigén koncentrációjának vizsgálatához két kísérletet végeztünk, 2 kémcsőbe meszes vizet tettünk, majd ezekbe bele kellett fújni több szakaszban a tüdőnkben lévő levegőt. Utána megvizsgáltuk, hogy milyen változást tapasztalunk. Később egy kisebb tüdődarabot beletettünk egy főzőpohárnyi vízbe, s megnéztük, hogy vajon elsüllyed-e. Ezekhez a kísérletekhez kapcsolódóan folyamatosan töltöttük ki az előzetesen kapott feladatlapot. Délután újabb izgalmas feladat következett: a tüdő boncolása. A feladat alapján párokban dolgozva kipreparáltunk egyes részeket a disznótüdőből: mellhártya, tüdőartéria, léghólyagok. Majd mikroszkóp alatt megvizsgáltunk egy egészséges és egy TBC-s tüdő szövetét, és ehhez kapcsolódóan is oldottunk meg feladatokat.
Örülök, hogy ismételten részt vehettünk Gödöllőn a tehetséggondozó programon! Akiket érdekel a biológia, azoknak a tanulóknak mindenképpen egy hasznos és szórakoztató nap volt. Az ember nem mindennap vehet részt tüdőboncoláson!
Köszönjük a lehetőséget!
Taczman Alma 11. a (biológia fakultáció)

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Diákparlamenti Ülésen Szolnokon november 30-án iskolánkat Bakki Zsombor 11.a osztályos tanuló képviselte. Az ülés fő célja az Országos diákparlamenti delegáltak megválasztása volt. Erre Dankó Andor Péter Országos Diáktanács tagjának beszámolója után került sor. Húsz intézmény delegáltjai szavaztak. A 6 jelölt közül 5 fő delegált fogja képviselni a diákok és iskolájuk érdekeit az országos ülésen.
Kísérő tanár: Szerencsés Melinda

  

A Rákóczi Szövetség Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium helyi szervezete (gimnáziumunk teljes diáksága és tanáraik) november 27-én tartotta az 1956-os eseményeket megidéző programját a Déryné Rendezvényházban. A program finanszírozását a Szövetség belső pályázata biztosította.
A rendkívül érdekes és interaktív nap kezdetén a diákok számára Cseh Dániel történelem-magyar szakos tanár, helytörténetkutató, intézményünk volt diákja ismertette a forradalom és szabadságharc országos eseményeit. Az előzetes és az előadás során megszerzett ismereteket a tanulók az előadást követő izgalmas vetélkedő során kamatoztathatták, illetve szurkolhattak osztálytársaiknak. A nap a Jász Múzeumban, majd egy városi körsétával folytatódott, melynek során a helyi, jászsági illetve jászberényi eseményekkel ismerkedhettek a gyerekek a múzeum történészének segítségével. A város ’56-os emlékhelyein a csapatok élőképet, fotót készítettek. A program teljes időtartamában a miskolci MASZK improvizációs társaság drámafoglalkozással segítette tanulóink elmélyedését az eseményekben.
A program nagyon hasznos és fontos gimnáziumunk életében, hiszen egy olyan témát hozott közelebb tanulóink számára, amelyet az idő távlatában nagyon nehéz megérteni, átérezni. Mégis nagyon fontos, hogy értsék, tudják és ismerjék azt, hogy a forradalmi események során a hétköznapi emberek hogyan váltak hőssé, milyen nagy dolog az a szabadság, ami számunkra természetes és hogyan éljünk ma, hogy ehhez a ránk hagyott örökséghez méltóak legyünk.
Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy levetővé tették a programot számunkra.
Szervező: Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia

A Jászkürt Újság 6. oldalán jelent meg pályaorientációs napunkról írt cikkünk.

https://www.jaszbereny.hu/hirek/jaszkurt-ujsag-2023-23-szam/13528/

 

"Rengett a föld talpuk alatt,
mikor e nap hajnal hasadt.
Együtt léptek, kéz a kézben,
bizakodva, szép reménnyel,
összefogva és elszántan,
halált is vállalva bátran.
Szabadságvágy és akarat
lerombolta a kőfalat."

Az 1956-os forradalom és szabadságharcra iskolai keretek közt emlékeztünk október 20-án. A műsort szerkesztette és összeállította Pál Zsófia 10.a osztályos tanuló és Stelkovicsné Kreuter Anikó tanárnő. Az október 23-i eseményeket a 10.a osztály tanulói idézték fel, kiegészülve a 12.a osztályosokkal, akik táncos koreográfiával biztosították a látványt.
Köszönet a segítségért Polgár-Muhari Éva, Kugler Erika, Goda Krisztina, Berdó Péterné Farkas Andrea, Nagyné Sipos Marianna tanároknak.


A Jászberényi Rendőrkapitányság által megrendezett V. Jászsági Bűnmegelőzési és Drogprevenciós versenyen vett részt szeptember 20-án a 9. a osztályból Káplár Botond, Kövér -Somoskeőy Nimród és Sólyomi Bence.
A fiúk teljesítményükért különdíjban részesültek.
Kísérő tanár: Nyitrainé Tajti Edit osztályfőnök
 

Az OTP Bank és az OTP Fáy András Alapítvány által szervezett Pénzügyi vetélkedőn gimnáziumi csapatunk a 2. helyen végzett.
Csapattagok: Wéber Vendi Doren, Brindzik Bianka, Molnár Máté (9.a).
Felkészítőjük: Nyitrainé Tajti Edit tanárnő.
Gratulálunk!

2023. június 2-án Szabóné Darócz Mária tanárnő szervezésében hatan részt vehettünk a Nemzeti Tudós Akadémia egyik centrumiskolájában, Gödöllőn, a  Premonteri Szent Norbert Gimnázium egyik biológia gyakorlatán. A foglalkozás témája a lambda-fág DNS emésztés és analizálás volt.
Amikor Gödöllőre értünk, tanárnő máris egy mini „terepgyakorlatot” tartott nekünk az út mentén. Egy pipacs (Papaver rhoeas) virágát tanulmányoztuk, megtudtuk, hogy a növény a mákfélék családjába tartozik, s gyógyszert is készítenek a benne lévő anyagból.
A gödöllői laborgyakorlat legfőképp azoknak szólt, akik a jövőben kiemelten szeretnének foglalkozni a biológiával. A foglalkozás elején kicsit hátrányban éreztük magunkat és az iskolánkat, mivel a többi gyerek heti öt vagy több órában tanulja a természettudományos tantárgyakat, de szerencsére felvettük velük a versenyt. Ennek a gyakorlatnak a haszna a való életben az apasági tesztekben és a bűnügyi nyomozások alkalmával a tettes azonosításakor nyilvánul meg. Az első gyakorlat a restrikciós emésztés volt. Mivel nagyon precízen és tudatosan kell végezni ezeket a kísérleteket, először megcímkéztük a színes Eppendorf-csöveket, hogy melyikbe milyen enzim és Lambda-fág fog kerülni. Majd ezeket automata pipettával különféle DNS mintákba kellett töltenünk a megadott mértékegység alapján. Miután ezzel végeztünk, az oldatokat lecentrifugáltuk és 30 percre termosztátba helyeztük. Ezután következett a második gyakorlat, a gélelektroforézis. Miután kivettük a termosztátból az Eppendorf-csőben lévő mintákat, mindegyiket meg kellett színezni töltőfestékkel. A marker DNS-t a gyakorlatvezető tanártól kaptuk meg, amit a megadott sorrendben, mértékegységben kellett beletöltenünk a gélzsebekbe automata pipettával. A DNS mintákat 30 percig kellett futtatni 100 volton, hogy a DNS fragmentek láthatóak legyenek.
A feladatok eredményét a munkalapon rögzítettük és ábrázoltuk.
A vasútra menet ismét kaptunk egy kis ismertetőt, most egy különleges hangyafajról, amelyet megfigyelhettünk az egyetem parkjában.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen a gyakorlaton és nagyon sok új és érdekes dolgot tanultunk.
Köszönjük szépen a sok segítséget Marika néninek!
9. o. Bécsi Sára Panna, Morina Rilinda, Kollár Kíra, Deák Janka
10. o. Bakki Zsombor, Koczka Richárd
- Koczka Richárd-Deák Janka -

A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett tanulmányi és művészeti versenyek megyei/döntő fordulóinak helyezettjei számára rendezett díjátadó ünnepségen vett részt Virág Imre János (12.a), aki a Megyei történelemverseny díjazottja, Dr. Zrupkóné Pernyész Lívia tanítványa; Fegyverneki Kinga (11.a) és Kurunczi Gábor (12.a), az "Ép testben ép lélekkel" Testnevelés és sportelméleti verseny díjazottjai, Bús Nikoletta tanítványai; Sóskuti Nikol (11.a), a Szenti Ernő rajzverseny különdíjasa, Kugler Erika tanítványa.
 

 

A II. Jászberényi Középiskolai Akadályfutáson (május 24.) gimnáziumunkat a 10.a osztályosok képviselték.
Szervező:
Humán, Közrendi- és Vallásügyi Bizottság sport munkacsoportja.
Kísérő tanár: Kiss-Kovács Kinga.

Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós tartott előadást Jászberényben, melyen Guba Ferenc tanár úrral 34 fizikát tanuló és szerető diákunk vett részt.

A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából Járvás Katalin színművésznőt hívtuk meg intézményünkbe. A művésznő „saját bőrén” tapasztalta meg azt, hogy milyen távol lenni a szülőföldtől, milyen érzés a tényleges honvágy. Milyen magyarnak lenni idegenben. Érzéseit, a magyarság erős, közösséghez tartozó érzését, a szülőföld utáni vágyat a költészet és a zene nyelvén igyekezett közvetíteni diákjaink számára a „Gyökereink” című irodalmi előadásában.
A Rákóczi Szövetség pályázatának köszönhetően az előadáson helyi szervezetünk minden tagja, kb. 100 fő (90 diák és 10 pedagógus) a frissen csatlakozó 9. a osztályos tanulókkal együtt részt vett. A közönséget mélyen megérintette a magyar szerzők verseivel, prózarészleteivel, zongorajátékkal gazdagított előadás.
 

KRÉTA e-napló

KRÉTA elektronikus ügyintézési rendszer

Talentum alapítvány

Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!

Szeretnénk megköszönni, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatják a Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium alapítványát. Mindezt iskolánk fejlesztésére, s gyermekeik céljainak megvalósítására fordítjuk.
Bízunk abban, hogy a jövőben is számíthatunk támogató együttműködésükre, oktató-nevelő munka támogatására.

A Talentum Alapítvány adószáma: 19223151-1-16
Az alapítvány számlaszáma: 11745035-26762809-00000000
Bank: OTP

Integrált Könyvtári Rendszer

Heti étlap

Iskolánk részt vesz az európai közösség pénzügyi támogatásával finanszírozott európai iskolagyümölcs-programban

Jelentkezési lapok

Széchenyi terv